Rengeteg kép, idő trip, középkor, Mozart, szomorú oroszlán, törpeasszony, sok látkép, feminista anarcho-sátánista punci, kastélykert, faszfurulya és egy majdnem horrorsztori. Azaz végre Salzburgban!

Emlékeztem, hogy Salzburg szép hely, de hogy ennyire gyönyörűséges, arra azért nem. Mondjuk igaz, amikor voltam itt eddig egyszer, az tél közepén volt céges trippen és az elcseszett szervezés miatt ráadásul csak szó szerint végigfutottunk a városon. Annyit viszont megállapítottam akkor, hogy érdemes lenne egyszer normálisan visszajönni, szóval a szándék azóta megvolt és most végre, a bécsi, csütörtöki Warpaint (arról is lesz majd poszt, videóval, megmindennel) és a vasárnapi, müncheni Born x Lycaon koncertek közt itt volt a tökéletes alkalom, mert ugyebár Salzburg pontosan félúton van a kettő közt.

A belváros brutális időutazás, alig akadnak nem több évszázados épületek, persze mind gyönyörűen rendbetéve, meg a mai igényekhez alakítva. Ahol eddig jártam, azok közül Prága ilyen még, csak míg ott, ahogy kilépünk a történelmi belvárosból, azonnal arcbacsap minket a leépült szocreál (ahol a helyiek ténylegesen laknak), addig itt nincs ilyen, az egész város kis szép-rendes-jómódú. Nem véletlen, hogy annyira felkapott turistacélpont. Egyébként, ha már turisták: érdekes, hogy mennyire drasztikusan mások itt, mint nálunk… nyugisak, kultúráltak, nézelődnek, ennyi, valahogy itt nyoma nincs az arrogáns hülyéknek, meg azoknak az ordenáré baszunk / bebaszunk hordáknak, amik Pestre egyre jellemzőbbek az utóbbi években, node… minden város olyan turistákat vonz amilyeneket megérdemel. Viszont, itt meg bejön persze az, hogy Salzburgnak vannak nagyon durva hátrányai is például Pesttel (vagy éppen Béccsel) szemben, mindenekelőtt az, hogy nulla közeli a klubélet élet. Jó, persze vannak biztos színházak, meg ugye minden tökig van Mozarttal és komolyzenével, de klubok, koncertek…? Semmi. Szóval, ahol az egyetlen klubszerűséget, amit láttam úgy hívják, hogyasszongya: Tanzcafe Melodie ott komoly gondok vannak. Viszont, ezt az azért eléggé masszív hiányosságot leszámítva maga a város nagyon élhető.

Meg az emberek is nagyon mások. Az egy dolog, hogy mindenki sokkal kedvesebb, békésebb (ilyen nyugalomban és jómódban ez nem nagy csoda), de ott van az is, hogy gyakorlatilag szó szerint a saját hagyományaikban élnek, több évszázados, vagy akár bő ezer éves környezetben, ami teljesen megváltoztatja őket. Amikor teljességgel természetes, hogy a hagyományok az életük szerves részét képezik, akkor az egész múlthoz, nemzeti identitáshoz és hasonlókhoz is totálisan máshogy, összehasonlíthatatlanul természetesebben, normálisabban viszonyonyulnak, mint otthon egyes szélsőjobbos körök, melyek valami, az általuk vízionált formában ráadásul sose létezett hagyományokat akarnak erőszakosan mindenkinek az arcába nyomni, betegesen melldöngetős, erőszakos módon.

És akkor még ott van az, hogy milyen a város környéke… irgalmatlan méretű hegyek, végtelen erdők (pár vonatmegállónyira pedig ott a hamisítatlan alpesi giccsvidék), ráadásul nem csak a városon kívül, hanem sok helyen gyakorlatilag nincs átmenet a kettő közt. Én speciel eredetileg csak egy folyóparti, domboldali kilátóba akartam felmenni a Mönchsberg hegy oldalában, ami tényleg a város közepén volt és mikor kiváncsiságból lefordultam az egyik várfalnál egy kisebb útra, kb, azonnal valami eszement szép, sűrű erdő közepén találtam magam, ahol csak néha-néha tünt fel egy-egy kocogó, vagy kutyát sétáltató (és minden szembejövőnek mosolyogva odaköszönő) helyi, aztán ez váltott bocis alpesi hangulatba, majd középkorba, erőddel, várfalakkal. És ez így bő tíz perc alatt, a város közepén. Pest (vagy bármely standardabb európai nagyváros) után ez azért nagyon masszívan irreál. Nomeg tényleg, belegondolni is nehéz, hogy milyen lehet az, ha valaki a természettel és hagyományikkal ennyire egybeforró helyen nő fel, mennyire más ember lesz az aki (persze ezek azért még ott is extrém példák), teszemazt ilyen házakban nő fel:

ilyen kilátással:

És nem valami zajos nagyvárosban / világvégi faluban / szürke kisvárosban.

Persze ott is vannak azért ordenáré épületek:

De a többség sokkal inkább ilyen:

Az utóbbi kettő egyébként a helyi Váci utcának számító Gtreidegassén van, ahol pl. Mozart is született:

és ahol ilyen csillivilli cégérek vannak kb. minden üzleten:

Ez egyébként egyben a történelmi belváros egyik központi helye is, ahol még olyasmi tusistalátványosságok / szépségek ! WTF izék, vannak, mint:

a Dóm

ez a nehezen megmagyarázható köztéri szobor

ésmég:

Plusz: Mozartbolt

Tojásbolt (!?)

Európa legrégebbi étterme (St. Peter’s Stiftskeller)

Ez az, egy udvarban eldugott kút, virágkoszorús kecskefejjel.

Random azték kigyóisten

A Festung várkastély (majd másik posztban remélhetőleg bővebben, ha vasárnap reggel sikerül még útbaejteni)

Kellemes kilátás

A világ legnyomasztóbb szobra (és még csak kiírva sincs, hogy mi ez)

Egy másik, ami meg simán csak fura

Lakatok a hídon (mert ez a hülyeség ide is elért)

Meg persze… dirndlibolt. Ez az egyik dolog amitől nem lehet szabadulni Salzburgban. A dirndli + bőrnadrág + alpesi népviselet kombó. Rettenet.

A másik meg persze Mozart. Minden vele van tele, még az olasz étterem is, meg, ha lemegy az ember egy random kis aluljáróba, akkor is milyen graffitit talál…?

És ha már graffiti… tényleges graffiti, de még tag is gyakorlatilag nincs a városban, ellenben a helyi szélsőbalos, anarchista, stb. közösség valami irgalmatlan seggekből áll. Mert az oké, hogy egyetértek a Nazi Schwein meg hasonló kitételekkel, node miért kell ezekkel következetesen a sokszáz éves épületeket hazabaszni? Ez mondjuk legalább nem ilyen helyen volt, meg vicces is a maga teljesen értelmezhetetlen módján:

A belváros a várost kettőszelő Salzach folyó másik oldalán folytatódik, de ezt a részt az egyik fő nevetesség,a Mirabellgarten uralja, ami amolyan igazi kis tipikus arisztokratikus parkocska. Nem nagy egyébként, de ennek ellenére is elég változatos, a jellegzetes virágoskert mellett van benne szökőkút, bokorlabirintus (csak éppen elveszni nem lehet benne), egy kisebb palota, hangulatos lugas…

…megy egy csomó, részben eléggé.. bizarr szobor. Mint… unikornis és cuki oroszlán

külön szekció középkori ruhás törpeszobrokkal…? (köztük bögyös egy törpeasszonnyal)

Nomeg… anatómilailag nagyon nem oké nőrablás és… meztelen fiú faszfurulyával…!!??!?!?!

Na, vissza a barátibb, emberközelibb részekhez: a bevezetőben emlegetett Mönchsberg hegyen címszavakban ez várja az ember: sűrű erdő, panoráma éttermek, középkori erőd, bocik alpesi hangulattal, ultra-giccses kastélyszálló izé, elképesztő kilátás (meg gombás giccs-makró…)

A szembenlevő oldalon pedig a város másik nagy hegye, a Kapuzinerberg van, ahova meg majdnem sikerült odaveszni (na jó, kis túlzással). Kezdődött úgy az egész, hogy szembejött az egyik utcában ez a kis, bizalomgerjesztő eldugott lépcsősor:

Gondoltam, ha már ott van, felmegyek és eddig ez még jó ötlet is volt, mert szép volt fentről a kilátás, meg ott volt a Kapuzinerkloster, ami ugyebár egy híres, de egyébként, mint kiderült dögunalmas épület. Visszaindultam le, de megint jött egy izgalmasnak igérkező mellékösvény (még több kilátás! még több panorámafotó! fuckyeah!), szóval mentem inkább arra. Az elején ott állt valami, kicsit horrorfilmbe való kertész, aki furán méregetett, hogy minek megyek én arrafele, de nem törődtem vele. Kellett volna. Aztán az eleinte szélesebb út kezdett elfogyadozni, majd jött ez a bódé:

Furcsállottam, hogy miért van elé kiteregetve pár hálózsák, de amikor elmentem előtte, rájöttem: kiüvöltött bentről, a vaksötét lyukból egy iszonyatosan rekedt, idegtépő, tipikusan hajléktalan alkoholista női hang. Hogy mit, arról ötletem se volt (nem beszélni dajcs), de utólag visszagondolva olyasmi lehetett, hogy “ne menj tovább, ott már semmi nincs, csak a vadon és a sötétség”. Mert hát tényleg. Az út teljesen elvékonyodott, néha-néha megszakította egy rozoga falépcső és míg egy ideig a hegyet körbeölelő fal mellett ment, egy idő után befordult az erdő sűrűjébe

Leágazás, kiírás sehol semmi. És persze ez már koraeste volt, mikor pont kezdett sötétedni és az erdőben ez, hogy történik ugyeár…? Kb. úgy, hogy “világos, világos, világos, picit kevésbé világos, HOPP! Sötét! Hah, rábasztáááál!” Hát jah. Szóval ott voltam valami gazos ösvényen úgy, hogy tudtam, hogy még öt perc és vaksötét, visszamenni nem akaródzott (és nem is lett volna egyszerű), előre meg nem tudtam mi van. És ekkor jött végre egy elágazás: egy szélesebb, kitaposott út és egy másik, majdnem benőtt, keskeny, kanyargós. Minden logika ellenére valami megérzés alapján az utóbbit választottam és… mázli. Egy perc és kiértem egy autóútra, onnan még 5 perc és vissza a kiindulási ponthoz, a Kapuzinerklosterhez, onnan meg vihartempóban vissza le a városba. Mint utólag, térképsről kiderült, a másik út az erdő végtelenjébe vitt volna, szerintem még mindig ott lennék valahol. Így ellenben az autóút mellett ráaádsul találtam MÉGEGY Mozart szobrot… fent az erdőben, a semmi közepén. Hát nem csudás?

Végére meg mé pár random kép a visszaútról a hotel felé, holnap meg, vagy amikor lesz rá időm, jön a folytatás! Day#2! Vidék! Várerőd! Kaland! Vízesés!