2013.05.15 – Az egyik korábbi napnál ugye már siránkoztam, hogy szó szerint minden jó, értelmes buliról lecsúsztunk, ami Londonban van, annyira szerencsétlennek bizonyult az időpont választás (a Savages koncertre meg, ami az érkezésünk napján volt, a jegyek fogytak el, pedig hát…!). Az egyetlen dolog amivel ellenben baromi nagy mázlink volt, az a [Champagne] nevű japán indie-rock banda első tengerentúli koncertje volt, ami pont a visszaindulás előtti napra esett. A lemezeik annyira nem győztek meg, mert habár vannak nagyon eltalált számaik, de van mellé egy csomó semmi-extra is, élőben viszont, mint kiderült, iszonyatmód zúznak. Szóval ez így eléggé jól esett az utazás végére zárásként. (Lesz majd velük interjú is a SoundOfJapan-on!) Meg egyébként is jó kis nap volt ez, még némi shoppingolással és egy halom olyan, profilban nagyon különböző, de a maga módján egyformán kultikus hellyel, mint a Forbidden Planet, HMV, Victoria’s Secret, Japan Centre vagy éppen a Sherlock Holmes Museum (szuvenírboltja).
Forbidden Planet! Szintén a Londoni Látnivaló Listám tetején volt, mert hát a hely egy legenda. Sci-fi, képregény, meg minden ami hozzájuk kapcsolódik. A ’70-es évek végén indult és azóta jókora bolthálózattá terebélyesedett FP olyan szinten kult hely, hogy már a nyolcvanas évek közepén is felbukkant egy X-Men képregényben, mint egy szuperhős csetepaté helyszíne, sőt még az egyik boltalapító is szerepelt a sztoriban, kiborulva a szétvert boltja és kocsija miatt. Az mondjuk a maga módján vicces, hogy ennek ellenére nem igazán találtam semmit magamnak… régebbi képregényeket nem tartanak, az új cuccokból megvan ami kell, a két gyönyörűséges album, amit kiszúrtam (mindkettő pin-up cucc, az egyik Gil Elvgren festményekkel, a másik pedig Viva Van Story fotóival) meg már a költségvetésbe (és a csomagba :’D) nem fért be. De azért az egy fontos Marvel és Hello Kitty figurás automatákat betámadtam persze. *o*
Egy ééérdekkkes Wolverine / Weapon X szobor
Cukiiii! xD
Twilight & társai…
Rainforest Cafe: brutál plüss-paradicsom a Piccadily Circus közelében. Az alagsorban étterem, fent plüss hegyek (szó szerint), mindez esőerdős környezetben, vízeséssel, hatalmas, mozgó aligátorral és egyebekkel.
A Ripley’s Believe It Or Not múzeum vendégcsalogatója (ha valaki nem tudná mi is ez: klikk)
Nem vagyok egy színházkedvelő típus, de ezt azért nagyon megnéztem volna… már a hely miatt is (1870-es években nyitott színházlegenda), meg persze a darab miatt is, ami egy Hitchcock által is feldolgozott kémsztori-klasszikus paródiaszerű átirata négy szereplőre és állítólag szenzációsan jó. Majd legközelebb.
Japan Centre – Főleg kaja és könyvesbolt, előbbiben elég durván jó választékkal, utóbbiban meg hát… végülis van sok minden, csak az árak nagyon el vannak szállva sajna.
Ide meg már inkább be se mertem menni, így, az utazás végefele.
A Soho egyik legcsodálatosabb helye: első ránézésre azt hinnéd, hogy valami ősrégi, megkopott régiségbolt, de aztán kiderül, hogy nem, hanem egy elképesztően hangulatos étterem, jó száz évvel ezelőtti atmoszférával.
Ez meg a HMV gigabolt az Oxford Streeten. Tavaly, hosszas kinlódás után majdnem becsődölt az egész bolthálózat, de aztán uccsó pillanatban megmentették, de fene tudja mennyi időre. Szóval ez is ilyen kötelező dolog volt, hogy el kell jutni az egyik londoni boltba, amig még lehet.
Ééééés: Victoria’s Secret! Kintről semmi extra.. node belül! <3
Ez csak valami random bevásárlóközpont (Oxford Street, még mindig)
És persze a gombafejű haknizenekarnak is van külön boltja.
Holmes!! És a múzeumra már nem volt idő! D’:
Mondjuk azért a szuvenírbolt se nézett ki éppenséggel rosszul.
Random rózsaszín ház…?
A Galamb Gang. Elég ijesztőek voltak a maguk módján… főleg, hogy a közelben sehol nem volt egy sem, a közeli padokon se, itt meg… Ott gubbasztottak ezzel a tömény “velünk ne baszakodj, mert megjárod” kisugárzással. (Egyébként Londonban különben is iszonyat pofátlanok és bunkók a galamok.)
A hírneves bazinagy tojás. Ami egyébként uborka (merthogy kvázi hivatalosan “The Gherkin” néven fut)
Londonban valamiért nagyon odavannak a lószobrokért, több száz másik mellett ott van ugye a bizarr bazinagy lófej is a Hyde Park sarkánál, ez meg éppen egy irodaház tetejéről ágaskodott.
The Pipeline! A legtöbb londoni japcsi indie koncert helyszíne. Egy elég fura negyedben, ami tele van irodaházakkal, ázsiaiakkal (és nem a kínaibüfés, hanem az üzletember tipussal) és… koldusokkal? A hetünk alatt nem láttunk egyet sem, itt meg megyed óra alatt hármat is, köztük egy nagyon súlyosan lerohadt alakot.
A [Champage] előtt volt három előzenekar is… nos. Finoman szólva is váltakozó színvonalon. Ez éppen a Ken Kobayashi & The Colors. Ami ilyen… naív pop? Vagy nem is tudom minek lehetne ezt nevezni. Hagyjuk inkább.
No Cars. Elviselhetetlen, irritáló borzalom. Igénytelen, ócska zene, a számok közt meg szar poénok, szándékosan borzalmas kiejtéssel előadva. Kínszenvedés.
Node ez a fesztivál line-up!!! Ez… <3
Area11. Helyi (nagyon) dallamos metalcore szerűség. Korrekt. Semmi világmegváltó, de teljesen rendben voltak, meg hát főleg a két előző fellépő után volt kifejezett felüdülés a koncertjük.
És végre! [Champagne]!
Ez meg csak hazafele, a kedvenc kisboltunk. Ahova kb. minden nap bementünk és ahol minden egyes alkalommal egy másik indiai (pakisztáni..? fene tudja.) volt az eladó.