travel

Brno!

Még két hete, júli 5 / 6-án, pénteken-szombaton kiruccantam a csehekhez Brnóba (illetve hát Brno mellé) egy két napos dark ambient, neofolk, martial industrial, noise, stbstb fesztiválra (nem, nem kell aggódni, ha még a műfajokról sem hallottál. :D nagyon kis szub-szub-szubkult ez, a fesztivál is kicsi volt és családias, kb. 350-400 emberrel talán, ami abszolúte jó látogatottságnak számított. de ettől függetlenül, vagy hát részben pont ezért, a szponzor-reklám-bazinagyfelhajtás teljes hiánya, meg persze a zseniálisan jó zenék miatt hibátlan volt az egész. ha valakit érdekel a dolog részletesebben, egy raklap képpel, videókkal, mindenegyébbel, akkor az előző bejegyzés magáról a fesztiválról szól. in English.) és ha már ott voltam, akkor persze körülnéztem kicsit a városban is. Szóval, képes beszámoló, fuckyeah!

Igazából sokat nem vártam Brnótól, annak ellenére hogy tudtam, hogy kedvelt turistacélpont a cseheknél bóklászó külföldiek közt. Az előzetes random google képkeresés nem sok jóval kecsegtetett, annyi jött le belőle, hogy van ott egy bazinagy katedrális egy dombon, amit minden létező szögből fotóznak, még egy-két régebbi épület valami kis főtéren, meg egy rakat kockaház. Régi, új vegyesen, de a lényeg, hogy kockaházak mindenhol. Aztán ezek után a valóság kellemes meglepetés volt, azzal együtt, hogy azért ez így is tipikusan az a fajta hely, ami tényleg csak egy egy napos turistavizitre érdemes, arra viszont nagyon. Mert a város nagy része igazából tényleg maga a szocreál rémkép, még ha a jobban karbantartott fajtából is való, de a maradék simán menti a helyzetet. Egyrészt a kis óváros:

brno_02 brno_03
brno_01 brno_04
brno_05 brno_06brno_07

Nomeg a két domb: az egyiken a már emlegetett katádrális áll, a másikon pedig a régi várkastély, ami önmagában nem különösebben érdekes (vagy szép), a domb maga azonban egy csuda: olyan kicsit mintha a Gellért-hegy jobban karbantartott és itt-ott kicsit tündérmesés beütésű verziója lenne.

brno_10
brno_11 brno_19
brno_12 brno_13 brno_14 brno_15 brno_18 brno_20 brno_21
A régi és az új részek közt meg azért eléggé durva a kontraszt:
brno_09 brno_08

De a legjobb hely azért mégis csak a fesztivál helyszíne volt. Merthogy a Hradby Samoty fesztivált (amiből ez volt a negyedik és nemzetközi fellépők tekintetében eddig messze legnagyobb szabású) évről-évre más cseh vagy szlovák várban rendezik meg és idén a Brnótól nagyjából tíz kilóméternyire levő Hrad Veveri volt a soros. Ami önmagában is egy gyönyörűség (itt van róla egy csodálatos légifotó), az odavezető út azonban még csak fokozza az élményt. Merthogy lehet menni busszal, egy hosszú, kanyargós erdei úton, nomeg ami a non plus ultra: hajóval. Át a nem túl szép nevű Svratka folyó helyi mini-Balatonná duzzasztott taván, majd a felső, brutálisan vadregényes és kanyargós felső szakaszon. Orgasmic.

brno_28 brno_29 brno_30 brno_31 brno_32 brno_33
brno_34 brno_35 brno_36 brno_37 brno_38
brno_39 brno_40
brno_41

Szóval nagyon korrekt kis trip volt ez a fesztivált leszámítva is, meg közben persze összejött pár random és / vagy WTF kép is, szóval…

Kecske!
brno_17
…és a magas cukiságfaktorú kicsi egy picit arrébról (egyébként egy fagyis-büfés bódé mellett voltak, nem tudom minek, de hát imádta őket mindenki).
brno_16
Hibátlan Cars cosplay.
brno_25
Ez meg megintcsak a Svratka, ami azért bent a városban is eléggé hangulatos kis folyó tud lenni.
brno_23
Fasza graffiti egy külvárosi villamosmegállóban.
brno_24
Miafasz.
brno_22
Nagy Fekete Köztéri Pénisz.
brno_26
De legalább van a közelében egy képregénybolt, még ha kicsit lepusztult is.
brno_27
És baromi bizarr, mutáns pióca-angolna hibridre hajazó gumicukorizé. Blöaargh.
brno_42

Ééééés, a végére az elmaradhatatlan panorámafotók! Szépek, nagyok, meg.. nagyok!

A belvárosi tömény szocreál.
Stitched PanoramaA régi várkastély.
brno_pano_05Még több graffiti ugyanonnan, ahol a fenti is volt.
brno_pano_07Stitched PanoramaA helyi Balaton.
brno_pano_08És a csodálatos Hrad Veveri mindenféle szemszögekből, kilátással, megmindennel.
Stitched Panoramabrno_pano_01brno_pano_09brno_pano_03brno_pano_02

London – Extra képadag

És a beigért utolsó képadag, csupa nagyobb fotóval, kommentárok nélkül. :)

Shakespeare’s Globe
londonpanorama_01

St. Dunstan in the East Church Garden

londonpanorama_02londonpanorama_03Tower Of London

londonpanorama_04londonpanorama_05White Tower (Tower Of London)
londonpanorama_06White Tower (Tower Of London) – The Royal Armouries Collection
londonpanorama_07londonpanorama_08Tower Bridge view

londonpanorama_09londonpanorama_10HMS Belfast

londonpanorama_11Hotel Russel

londonpanorama_12londonpanorama_13londonpanorama_14Brick Lane

londonpanorama_15St. Pancras Old Church

londonpanorama_16St. Pancras Renaissance London Hotel

londonpanorama_17Ez a Fleet Street környékén volt valahol

londonpanorama_18London Eye view

londonpanorama_19londonpanorama_20Palace of Westminster

londonpanorama_21londonpanorama_23Westminster Abbey

londonpanorama_22Hyde Park

londonpanorama_24londonpanorama_25
londonpanorama_26 londonpanorama_27És a végére egy random építkezés valahol a King’s Cross Station mögött

londonpanorama_28

London – Day 8 – Camden újra és hazaút! Meg a tapasztalatok.

2013.05.16 – Az utolsó nap. Napközben még egy utolsó shopping hard kirucc Camden felé, ahol megtaláltuk az első alkalommal kimaradt magyar büfét is (palacsinta! lángos! túró rudi!!), majd némi chill a hostelben, késő délutánra kellett kintlenni a reptéren (ahol kaptunk Londontól egy kis búcsúajit is) és éjfél körül értünk haza. És hát… én maradtam volna még. Azért is, mert jópár dolog a must-see listáról nem fért bele az időbe (Holmes Museum, Greenwich, temetők, ilyesmik), meg azért is, mert London baromi jó hely.
Igazából úgy kábé az egyetlen negatívum a híresen ocsmány időjárásuk, azon belül is főleg a kb. non-stop szél (de legalább a meteorológia relatíve megbízható… már ha a “napos-felhős” időt úgy értelmezzük, hogy “napos, felhős, de azért persze beborul ám, meg csöpörög néha, csak ezt már ki sem írjuk, annyira nyilvánvaló”). Nomeg az árak. Mondjuk itt meg nagyon attól függ, hogy éppen miről van szó, merthogy míg az éttermekben, még az olcsóbbakban, vacakabbakban is brutál árak vannak az itthon megszokotthoz képest, addig a boltokban átszámítva sok minden alig kerül többe, vagyis ha valaki otthoni főzőcskére van berendezkedve, az egész olcsón meg tudja úszni a kajálást.
Meg persze a tömegközlekedés is drága, node ez a hét elég jól biznyította megint, hogy a tömegközlekedés egy baromira túlértékelt dolog. Mármint, Londonban, ha valaki nem kint a fenében lakik, akkor simán el lehet lenni gyalog is, egyáltalán nem vészesek a távolságok, mi is alig buszoztunk, pedig még csak nem is a szűken vett belvárosban laktunk, a pláne nevetségesen drága metrón meg össz-vissz egyszer voltunk, akkor is csak azért mert még nem voltunk képben a relatíve épeszűen árazott buszokkal.

Egyébként meg az az egyik legjobb dolog ott, hogy ahhoz képest, hogy azért eléggé durván multi-kulti lett a város az utóbbi pár évtizedben (elég belegondolni, hogy csak tőlünk mennyi ember ment / menekült oda), mégis maximálisan megtartotta azt a tipikus, klasszikus londonos jellegét is, nomeg a különböző embrek és kultúrák mellett tökéletes egységben él egymás mellett a múlt és a jelen is (meg sokszor a jövő is befigyel kicsit). Elképesztő élmény, ahogy sétálgatsz csak úgy találomra és sorra jönnek szembe a mindenféle hírneves helyek és történelmi épületek, miközben meg a hipermodern építészet is ugyanúgy jelen van és egyáltalán nincs zavaró kontraszt a kettő közt. Szóval annak ellenére, hogy rengeteg a réges-régi épület és hogy mindenhonnan visszaköszön a történelem, mégsincsen skanzen jellege a városnak, hanem abszolút modern és nagyon-nagyon élhető az egész (és akkor most kegyesen felejtsük el egy pillanatra, hogy a szegény, elgettósodott külvárosokban azért jó eséllyel közel sem ez a helyzet). De azért, mindezek ellenére, így, turista szempontból mégiscsak olyan az egész, mint valami bazinagy múzeum, iszonyat sok világhíres (vagy éppen eldugott és ismeretlen) látnivalóval. Melyek közül jópár nem került most sorra, szóval kell oda majd még egy kör, a kimaradt dolgok, meg a vidék (Stonehenge!) miatt.

Jah, és a hostel, a Clink78…. Nos. Elég jó helyen van (King’s Cross) és úgy általában nem egy rossz hely, főleg, hogy veszedelmesen jól néz ki, köszönhetően ugye annak, hogy egy régi bírósági épületben van, aminek a nyomait ahol lehet meghagyták (vannak Prison Cell néven futó kétszemélyes szobák is, névnek megfelelő ágyakkal, hangulattal). De vannak vele bajok is dögivel, szóval annyira nem ajánlanám jó szívvel senkinek. A reggeli pl. nekem oké volt, de aki nem édes dolgokkal akar startolni felkelés után rögtön, annak nagyjából semmi opciója nincs, merthogy az alábbi a standard kínálat, ami mellé nem nagyon van más lehetőség (jó, van tea is, meg kávé, hétvégenként Nutella, pár naponta meg sajt… de ennyi).

IMG_1034De legalább a folyósóknak kellemes Milkalila színe voltIMG_1035A tévé szoba (azért egy jópont jár a diszkógömbért!)IMG_1041 IMG_1042 IMG_1043Az internet szoba (wifi van, de fizetős, jó mondjuk nem drága, de a szobákba már nem működik, csak a közösségi helyiségekben, szóval vicc az egész) IMG_1046Kintről azért eléggé impozáns a hely.IMG_1052A majom mindenhol ott van!IMG_1056Ez meg hát… egy tipikus londoni telefonfülke. :DIMG_1057Camden, round #2!IMG_1064A kajáldák melletti ücsörgős rész robogókkal: COOL!IMG_1065 IMG_1066Made In Hungária: magyar büfé, fuck yeah!!IMG_1067Tankcsapda koncertplakát… király, hogy mennek oda, de 25/30 fontért azért vicc egy kicsit a dolog.IMG_1068Ez lett volna a nap fénypontja, de éppen elfogyott. x_x (De legalább volt Túró Rudi!)IMG_1069Azért elég korrekt kis kínálat, tényleg van kb. minden amit el lehet képzelni.IMG_1070 IMG_1071 IMG_1072A menű meg kb. magyarosabb, mint itthon akárhol:IMG_1073Ha valaki Londonban jár és be akar nézni, akkor itt van a büfé, rögtön a hídtól balra és kicsit befele.IMG_1074Giru!IMG_1075És egy kis trú-goth ruhabolt <3IMG_1076 IMG_1077 IMG_1078Fapados járatoknak, fapados reptér (Luton)IMG_1091De legalább volt majdnem 3D asszisztenskisasszony. IMG_1093Ezt meg így kaptuk búcsúajinak Londontól. :DIMG_1094(És jön majd még egy utolsó utáni poszt is, a panorámaképekkel!)

London – Day 7 – Forbidden Planet, plüssök, bugyibolt és [Champagne]

2013.05.15 – Az egyik korábbi napnál ugye már siránkoztam, hogy szó szerint minden jó, értelmes buliról lecsúsztunk, ami Londonban van, annyira szerencsétlennek bizonyult az időpont választás (a Savages koncertre meg, ami az érkezésünk napján volt, a jegyek fogytak el, pedig hát…!). Az egyetlen dolog amivel ellenben baromi nagy mázlink volt, az a [Champagne] nevű japán indie-rock banda első tengerentúli koncertje volt, ami pont a visszaindulás előtti napra esett. A lemezeik annyira nem győztek meg, mert habár vannak nagyon eltalált számaik, de van mellé egy csomó semmi-extra is, élőben viszont, mint kiderült, iszonyatmód zúznak. Szóval ez így eléggé jól esett az utazás végére zárásként. (Lesz majd velük interjú is a SoundOfJapan-on!) Meg egyébként is jó kis nap volt ez, még némi shoppingolással és egy halom olyan, profilban nagyon különböző, de a maga módján egyformán kultikus hellyel, mint a Forbidden Planet, HMV, Victoria’s Secret, Japan Centre vagy éppen a Sherlock Holmes Museum (szuvenírboltja).

IMG_0607Forbidden Planet! Szintén a Londoni Látnivaló Listám tetején volt, mert hát a hely egy legenda. Sci-fi, képregény, meg minden ami hozzájuk kapcsolódik. A ’70-es évek végén indult és azóta jókora bolthálózattá terebélyesedett FP olyan szinten kult hely, hogy már a nyolcvanas évek közepén is felbukkant egy X-Men képregényben, mint egy szuperhős csetepaté helyszíne, sőt még az egyik boltalapító is szerepelt a sztoriban, kiborulva a szétvert boltja és kocsija miatt. Az mondjuk a maga módján vicces, hogy ennek ellenére nem igazán találtam semmit magamnak… régebbi képregényeket nem tartanak, az új cuccokból megvan ami kell, a két gyönyörűséges album, amit kiszúrtam (mindkettő pin-up cucc, az egyik Gil Elvgren festményekkel, a másik pedig Viva Van Story fotóival) meg már a költségvetésbe (és a csomagba :’D) nem fért be. De azért az egy fontos Marvel és Hello Kitty figurás automatákat betámadtam persze. *o*IMG_0608 IMG_0609

Egy ééérdekkkes Wolverine / Weapon X szoborIMG_0610 IMG_0612Cukiiii! xDIMG_0613 IMG_0614 IMG_0615Twilight & társai…IMG_0616 IMG_0619 IMG_0626 IMG_0628Rainforest Cafe: brutál plüss-paradicsom a Piccadily Circus közelében. Az alagsorban étterem, fent plüss hegyek (szó szerint), mindez esőerdős környezetben, vízeséssel, hatalmas, mozgó aligátorral és egyebekkel.IMG_0632 IMG_0636 IMG_0637 IMG_0638 IMG_0641A Ripley’s Believe It Or Not múzeum vendégcsalogatója (ha valaki nem tudná mi is ez: klikk)IMG_0642Nem vagyok egy színházkedvelő típus, de ezt azért nagyon megnéztem volna… már a hely miatt is (1870-es években nyitott színházlegenda), meg persze a darab miatt is, ami egy Hitchcock által is feldolgozott kémsztori-klasszikus paródiaszerű átirata négy szereplőre és állítólag szenzációsan jó. Majd legközelebb.IMG_0643Japan Centre – Főleg kaja és könyvesbolt, előbbiben elég durván jó választékkal, utóbbiban meg hát… végülis van sok minden, csak az árak nagyon el vannak szállva sajna.IMG_0644 IMG_0645 IMG_0646 IMG_0648 IMG_0649IMG_0655Ide meg már inkább be se mertem menni, így, az utazás végefele.IMG_0662A Soho egyik legcsodálatosabb helye: első ránézésre azt hinnéd, hogy valami ősrégi, megkopott régiségbolt, de aztán kiderül, hogy nem, hanem egy elképesztően hangulatos étterem, jó száz évvel ezelőtti atmoszférával.IMG_0664 IMG_0666Ez meg a HMV gigabolt az Oxford Streeten. Tavaly, hosszas kinlódás után majdnem becsődölt az egész bolthálózat, de aztán uccsó pillanatban megmentették, de fene tudja mennyi időre. Szóval ez is ilyen kötelező dolog volt, hogy el kell jutni az egyik londoni boltba, amig még lehet.IMG_0667 IMG_0668Ééééés: Victoria’s Secret! Kintről semmi extra.. node belül! <3IMG_0673 IMG_0675 IMG_0677 IMG_0679 IMG_0683Ez csak valami random bevásárlóközpont (Oxford Street, még mindig)IMG_0685És persze a gombafejű haknizenekarnak is van külön boltja.IMG_0687Holmes!! És a múzeumra már nem volt idő! D’:IMG_0688Mondjuk azért a szuvenírbolt se nézett ki éppenséggel rosszul.IMG_0691 IMG_0694Random rózsaszín ház…?IMG_0698A Galamb Gang. Elég ijesztőek voltak a maguk módján… főleg, hogy a közelben sehol nem volt egy sem, a közeli padokon se, itt meg… Ott gubbasztottak ezzel a tömény “velünk ne baszakodj, mert megjárod” kisugárzással. (Egyébként Londonban különben is iszonyat pofátlanok és bunkók a galamok.)IMG_0700A hírneves bazinagy tojás. Ami egyébként uborka (merthogy kvázi hivatalosan “The Gherkin” néven fut)IMG_0701IMG_0707Londonban valamiért nagyon odavannak a lószobrokért, több száz másik mellett ott van ugye a bizarr bazinagy lófej is a Hyde Park sarkánál, ez meg éppen egy irodaház tetejéről ágaskodott.IMG_0709The Pipeline! A legtöbb londoni japcsi indie koncert helyszíne. Egy elég fura negyedben, ami tele van irodaházakkal, ázsiaiakkal (és nem a kínaibüfés, hanem az üzletember tipussal) és… koldusokkal? A hetünk alatt nem láttunk egyet sem, itt meg megyed óra alatt hármat is, köztük egy nagyon súlyosan lerohadt alakot.IMG_0704A [Champage] előtt volt három előzenekar is… nos. Finoman szólva is váltakozó színvonalon. Ez éppen a Ken Kobayashi & The Colors. Ami ilyen… naív pop? Vagy nem is tudom minek lehetne ezt nevezni. Hagyjuk inkább.IMG_0714No Cars. Elviselhetetlen, irritáló borzalom. Igénytelen, ócska zene, a számok közt meg szar poénok, szándékosan borzalmas kiejtéssel előadva. Kínszenvedés.IMG_0725Node ez a fesztivál line-up!!! Ez… <3IMG_0731Area11. Helyi (nagyon) dallamos metalcore szerűség. Korrekt. Semmi világmegváltó, de teljesen rendben voltak, meg hát főleg a két előző fellépő után volt kifejezett felüdülés a koncertjük.IMG_0746És végre! [Champagne]!IMG_0777 IMG_0784 IMG_0790 IMG_0905 IMG_0948 IMG_0997 IMG_1023Ez meg csak hazafele, a kedvenc kisboltunk. Ahova kb. minden nap bementünk és ahol minden egyes alkalommal egy másik indiai (pakisztáni..? fene tudja.) volt az eladó.IMG_1031

London – Day 6 – Hyde Park, eső és a híres-neves őrségváltás

2013.05.14 – Erre a napra kezdésnek az őrségváltás volt betervezve, ami igazából úgy lett volna érdekes, ha már órákkal korábban kimegyünk és rácsimpaszkodunk a Buckingham Palace kerítésére. Merthogy maga a lényeg csak onnan látható, de azért így is bőven érdekes volt a dolog, a furcsasapkás őrök ki és bevonulásával, lovasokkal, ünnepélyességgel… nomeg a királynővel! Aki a váltás végeztével érkezett a limuzinjából integetve, a trademark kalapjainak egyikében. Csak hát messze-távol és gyorsan, sz’al fotó az nincs róla sajna. Van ellenben a Hyde Parkról egy csomó, hattyúval, mókussal, szökőkúttal és ősöreg kisállat temetővel. És X-Men! Meg rohadtsok, alattomosan kitartó eső, ami miatt jóval rövidebbre lett vágva a nap a tervezettnél, mivel kénytelenek voltunk visszamenekülni a hostelbe. De legalább megtapasztaltuk az igazi, hamisítatlan angol időjárást is, háthurrá. :’D És a poszt végén van róka is!

IMG_0409 IMG_0410 IMG_0413 IMG_0417 IMG_0427 IMG_0430 IMG_0437 IMG_0439 IMG_0445 IMG_0457 IMG_0462 IMG_0469 IMG_0475

A Hyde Park beli kisebb parkok egyike. Valami gyönyörű a hely egyébként, olyan kicsit mint a Városliget, vagy Margitsziget, csak persze nagyobban és összehasonlíthatatlanul jobban rendbentartva.IMG_0488 IMG_0490 IMG_0491 IMG_0495 IMG_0498 IMG_0509 IMG_0511 IMG_0512 IMG_0514 IMG_0515 IMG_0541 IMG_0546Ha valaki megmondja, hogy ennek a képnek mi köze a visual kei-hez az kap egy pirospontot. :DIMG_0547 IMG_0568A másik üzletük miatt korábban már emlegetett Music And Video Exchange fő üzlete a Notting Hill negyedben. Itt is van Bargain Basement nevetségesen olcsó használt CDkkel, de a belvárosi üzletnél lényegesen rendezettebben, műfaj és ABC szerint bontva. És itt végre-végre megvolt az a Nico lemez (Desertshore), amit mindenhol kerestem. <3IMG_0569Éééés… a bolt könyves, képregényes üzlete! (Van még ruhaboltjuk is, meg ki tudja még mi más, szóval elég fasza kis bolthálózat ez.)IMG_0571Egy fontos X-Men turi, FUCK YEAH!!! *o*IMG_0572Notting Hillből visszaúton: még több Hyde Park…IMG_0577 IMG_0583 IMG_0584…és azon belül egy évszázados kisállat temető, ami 1881 és 1903 közt volt használatban. Elég érdekes a története, ha valakit érdekel, akkor itt lehet olvasni róla bővebben, sok-sok képpel kiegészítve.
IMG_0586 IMG_0590 IMG_0592WHAT?!IMG_0596És külvárosi róka! A hosteltől pár saroknyira futkosott (sok kisebb-nagyobb park van arrafele is, szóval gondolom onnan tévedt ki) és szigorúan csak a járdákon és zebrákon közlekedett (!), gyorsan körülnézve az útralépés előtt. Zseniális!
IMG_0601

London – Day 4 – Brick Lane, Camden és egyéb csodák!

2013.05.12 – Negyedik nap, a hardcore piacolás és shopping jegyében telt! Meg találkozásokkal Londonba származott ismerősökkel (<3!) Brick Lane, Camden, Cyberdog és újabb elrejtett kis csodák a városban.

Hostel előcsarnok!
01_IMG_9914 02_IMG_9916

Japán cicás étterem!03_IMG_9917

Rubicon, a legkirályabb itteni üccsimárka, csupa olyan gyülölcslével amit nálunk vagy egyáltalán nem, vagy csak aranyárban lehet kapni. A licsi meg a gránátalma különösen fini. A guavás ellenben valami egészen rémes gumiizű rettenet.04_IMG_9923

Nemtudom.05_IMG_9924

Kurvasok beton! *o*06_IMG_9934 07_IMG_9937

Mocskos faszok. Umm… okkké? :D08_IMG_9941 09_IMG_9943

BRICK LANE
Brick Lane és környéke egyrészt tele van elképesztő boltokkal, másrészt pedig londoni street art központ is egyben, szóval már csak ezért is imádtam. <310_IMG_9947 11_IMG_9953 12_IMG_9954 13_IMG_9958 14_IMG_9959Chow Yun-Fat! Egy thai étteremben! WTF!!!15_IMG_9961Angry brickhouse is ANGRY.16_IMG_9962 17_IMG_9964 18_IMG_9966 19_IMG_9969 20_IMG_9970 21_IMG_9971És az egyik legjobb kajahely a városban. Nemzetközi kajapiac, Kubától, Etiópián át Japánig minden mindenhonnan, kis standokon, full autentikus kivitelben és: olcsón! (Szintén Brick Lane)
23_IMG_9976 24_IMG_9977 25_IMG_9978 26_IMG_9979 27_IMG_9980 28_IMG_9981 29_IMG_9982 30_IMG_9985 31_IMG_9989 32_IMG_9990 33_IMG_9991 34_IMG_9992 35_IMG_9993 36_IMG_9994 37_IMG_9995És végre, Rough Trade! Ez Londonban AZ indie lemezbolt! Meg nekem ez volt az egyik top sightseeing spot is egyben. :D (Itt éppen az új Crime & The City Solution albumot sikerült beszerezni.)22_IMG_9972A japcsi részlegük elég érdekes volt, merthogy gyakorlatilag csak a ’70-es évek végi prog-rock korzsakból vagy annak ilyen-olyan utódjaitól (Keiji Haino) voltak CDik. Na jó, azért volt persze egy Merzbow is.
38_IMG_9997 39_IMG_9998 40_IMG_9999 41_IMG_0002 42_IMG_0007

A sátáni kecske a hátsóját mutogatja vala a templomnak.43_IMG_0009

Kentucky Fried Datsik44_IMG_0014

CAMDEN TOWN
A leghíresebb altern (meg baromira nem altern) piac és boltgyűjtőhely Londonban.
Mega-City Comics! Képregényparadicsom!!!! *o* Ráadásul 50p / 1 font Sale szekcióval. Shopping hard!

45_IMG_0016 46_IMG_0017 47_IMG_0018 48_IMG_0025 49_IMG_0030 50_IMG_0031 51_IMG_0033 52_IMG_0035 53_IMG_0036 54_IMG_0037 55_IMG_0038 56_IMG_0039 57_IMG_0040 58_IMG_0046 59_IMG_0056 60_IMG_0057

Ezek mellett van a bejárat Camden igazán kemény részére, ahol minden bolton lesokkolsz, hogy nem, ilyen nincs, ezt nem hiszem el. És ahol a reggae / joint shopot magyarok csinálják!! :D61_IMG_0061

Itt sajna nem lehetett bent fotózni, pedig hát… cyberindustrial agymenés deluxe volt az egész, három szinten, elképesztően nagy alapterületen.62_IMG_0069 63_IMG_0072

Ahhoz képest, hogy a londoni trip egyik alap célja többek közt 1-2 dubstep party lett volna, sikerült úgy kiválasztani az időpontot, hogy minden, de tényleg MINDEN kivűl esett ezen az egy héten. Ezek is. Blehh.64_IMG_0083 65_IMG_0084

Buck-Tick!66_IMG_0085

St. Pancras Old Church & Cemetery. Az a baromi jó Londonban, hogy nem olyan, mint sok nagyváros, Budapest meg aztán pláne, hogy van egy-két kerület ami érdekes, aztán annyi, hanem gyakorlatilag akárhova megy az ember, mindenhol lehet találni valami érdekességet. Vagy valami világhíres helyet vagy akár valami elrejtett, elfeledett csodát, mint amilyen ez a kis ősi sírokkal tarkított templomkert is Camdentől 10 percnyire.67_IMG_0093 68_IMG_0099 69_IMG_0105 70_IMG_0117 71_IMG_0121

London – Day 3 – CD shopping!

2013.05.11 – Volt egy olyan sejtésem, hogy Londonban jó eséllyel szinte ingyen dobják a használt CDket az emberek után… hát bejött a dolog. xD Még egy fontokért is sikerült szerezni egy halom mindent, de ha nem valami ritkább lemezről van szó, akkor 3-5 font az átlagár. Szóval ez a nap nagyrészt arról szólt, hogy beszabadultam pár CD boltba és végigtúrtam az egész kínálatot.

Rendőrpaci!!
IMG_9849

“Goodenough Collage” – Hogy lehet ilyen nevet adni valaminek…?IMG_9853Kisérő nélküli felnőtteknek a belépés tilos!
IMG_9855Russell Hotel London. Az egyik leggyönyörűbb épület amit valaha láttam. Komolyan. Persze ezen a képen annyira nem jön át közelsem (majd a panorámafotókon!), de érdemes nyomni rá egy képkeresést, mert tényleg brutálisan szép.IMG_9880 IMG_9882 IMG_9895

Természetesen Agent Provocateur… mert hát milyen más divatcégtől telne ki ilyen kirakat? :DIMG_9897

Cash Trap#1 – Használt CD / bakelit bolt, az alagsorban átláthatatlan és majd végtelen 1 fontos szekció. Valami 8-9 CD lett a vége. :’DIMG_9898Cash Trap#2 – Ez is használt CDs, nincs turi, de teljesen korrektek az árak itt is, nomeg itt a másikka ellentétben teljesen áttekinthető a kinálat és sokkal erősebb a felhozatal. Vagyis nem a rengeteg vacak közül kell kitúrni az értékeket, mert a gagyit alapból be sem veszik. Az első dolog amit megláttam a polcon egy Crime & The City Solution CD volt, de a goth & industrial szekcióban volt egy Kuroyume best of (!!!!) is, “Japanese Goth” cetlivel.
IMG_9899Sister Ray. Elég híres indie lemezbolt, de semmi extra igazából. Kicsi is, a kínálat is kiszámítható, nomeg főleg bakeliteket tartanak.IMG_9900 IMG_9901 IMG_9904

Art Fag!IMG_9905Doughty Mews – Baromi hangulatos kis utcácska a hosteltől pár saroknyira. <3
IMG_9908_doughtymews

London – Day 2 – Tower / Bridge

2013.05.10 – Tower! Ami inkább a tömlőceiről, kínzókamráiról híres (oda be se mentünk végül), pedig hát tele van csudákkal. Fuxos fegyverek, drótmajmok, Shakespeare, Alice, titkos kertek, minigofri, meg még ki tudja mi minden! A belépő eléggé húzós, de ezért kap az ember egy lazán egész napos programot, egy raklap néznivalóval, több komplett múzeummal, meg egy halom aprósággal. A királyi ékszereshez álló sor meg ijesztő első látásra, de ahhoz képest, hogy milyen hosszan kígyózott egész gyorsan lement. Meg volt még Tower Bridge is, meg persze pár nagyon WTF randomság. London eddig hát… így eléggé fasza.

A hostel (ex-bíróság!!) internetes terme. Damn cool!
IMG_9373
Ez fogalmam nincs mi.IMG_9399Pantomimes! Óriási!IMG_9407Shakespeare’s Globe Theater!IMG_9417Random perverz izéIMG_9427 IMG_9432Alice Tükörországban pub!IMG_9439St. Dunstan in the East Church Garden.
Az egyik legjobb hely Londonban. Egy második világháborúban szétbombázott templom, amit nem újraépítettek, hanem a romokat egy kis kertté alakították, padokkal, fákkal, bokrokkal, utacskákkal és persze az égbe meredő romos falakkal. Mint valami mesebeli tündérkert. Mindez egy kis eldugott utcácskában van, pár saroknyira a Towertől és állítólag a helyiek nagy része sem ismeri. (Majd lesznek róla jbb képek, csak tudjam összerakni a panorámafotókat.)IMG_9469 IMG_9471Insect Hotel!? (Ez is még ugyanott)IMG_9474És ez már a Tower! A középkorban rengeteg vadállatot tartottak itt a világ minden részéről, ennek modern megfelelőjeként pedig valamikor nemrégben telepakolták az egészet… drótvadállatokkal? IMG_9502 IMG_9503Ömm.. no comment? :’DIMG_9512Középkoti királyi párnák!IMG_9513 IMG_9515És a Tower hírneves hollói közül az egyik. Valami brutális, hogy mekkora nagy dögök…IMG_9533Off with your head!!IMG_9540 IMG_9548Régi koronaékszerek.IMG_9549A sor a koronaékszerekhez… illetve annak van a negyede kb. O_ó Bent sajna nem lehetett fotózni (a fenti egy régi korona, valami másik szekcióból, az eredeti ékkövek nélkül), de brutális, hogy mik vannak ott, nagyon érdemes bemenni ide is.IMG_9561 IMG_9562 IMG_9566IMG_9570Készülődés a Tower őrségváltásához.IMG_9579 IMG_9581 IMG_9583Erzsi 2!IMG_9590Mini waffle!! *o*IMG_9600A White Tower hadtörténeti és fegyvermúzeuma a századok alatt felhalomzódott királyi ajándékokkal és az újabb szerzeményekkel (pimp gunz! fuck yeah!)IMG_9603 IMG_9604 IMG_9606 IMG_9617 IMG_9623 IMG_9627 IMG_9630Igen basszus, az egy arany gépfegyver! O_OIMG_9634 IMG_9642 IMG_9652 IMG_9656 IMG_9677 IMG_9692 IMG_9694A gyönyörűséges HMS Belfast IMG_9701Tower Bridge belülrőlIMG_9717 IMG_9728 IMG_9735Rohadtnagy retrogépek! *o* (Még mindig Tower Bridge. Régen ezek nyitották a hídat.)IMG_9739 IMG_9744 IMG_9751 IMG_9752 IMG_9755Random furcsa mutogatósbácsi egy templom mellett.IMG_9781 IMG_9788 IMG_980641-42 Cloth Fair. A legrégebbi megmaradt lakóház Londonban: a belső városrészben ez volt az egyetlen ami túlélte az 1666-os nagy tűzvészt, ráadásul mindmáig eredeti funkciójára használják. Azért mennyire fasza lehet már ilyen helyen lakni?IMG_9829 IMG_9832Rohadtlassan!IMG_9838És a nap végére, a Londonban kötelező: Banksy!IMG_9845

London – Day 1!

2013.05.09 – Hajnali repcsi, utána kb. egész napos kóma. Annyit sikerült kb. megállapitani ezen csudás napon, hogy Londonban (is) sok a fura ember. Ezekbe a jellegzetes londoni téglás sorházakba meg teljesen beleszerelmesedtem… a kb. folyamatos szél ellenben valami borzalom.

Mindenhol Kitty!!
IMG_9325
IMG_9328Reptéri WTF #1
IMG_9330Reptéri WTF #2
IMG_9331
IMG_9341
IMG_9343
IMG_9345Hangulatos mellékutcai látkép
IMG_9359Étteremdekor
IMG_9365És a barna-vörös köves sorházak! <3
IMG_9361